]

Szakkörösök munkái 2017-18

Az alábbi galériában a fotó szakkörösök által készített fotókat láthatjátok.

Munka közben – Werkfotók 2017-2018

Amikor a fotós fotózza a fotóst… 🙂

Fotós tábor 2015 – Fotóalbum

Válogatás a fotós táborban született alkotásokból + werkfotók!

Munka közben – Werkfotók 2015

Amikor a fotós fotózza a fotóst… 🙂

Bemutatkozás

Nagyon sok szeretettel köszöntünk téged a Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnázium fotószakkörének hivatalos honlapján!

Köszönjük, hogy időt szánsz ránk, s végignézed a sok-sok fotót, melyeket a fotó szakkörösök készítettek.

Immáron ötödik éve működik a Politechnikumban a fotó szakkör. Hétköznapokon (hétfő kivételével) délután fél háromtól kezdődnek a foglalkozások. A kurzus kezdetén a résztvevők megismerkednek a fotózás alapjaival, megismerkednek a gépeikkel, megtanulnak tudatosan fényképet készíteni.

Jó idő esetén a szabadban hajtjuk végre a feladatokat, télen a hidegben pedig stúdiózunk.

Esetenként “belsős”pályázatokat írunk ki, melyeken kinek könnyebb, kinek nehezebb feladatokat kapnak a szakkörösök.

Évente két alkalommal rendezzük meg a Fotó Alkotó Hétvégét, közismertebb nevén a FAH-ot. Ekkor két napos örömfotózást szervezünk külsős helyszíneken.

 

Jelenleg sajnos minden csoport megtelt, ezért új jelentkezőket nem tudunk fogadni. Amint akad üresedés, azt azonnal jelezzük itt, a honlapon.

 

Oldalunk használatához cookie-k szükségesek. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a cookie-k használatát, vagy zárja be az oldalt. Ugye tetszenek a fotók? :)

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal cookie-kat használ. A cookie-kat letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a cookie-k használatát.

Bezár